Népbíróság

A Nép, mint egy esküdtszék szavazással hoz Népítéletet

Választási autokrácia hibrid rezsimmel

2023. február 04. 21:29 - People Team

II. rész

Az igazságszolgáltatás is autokratikus jelleget öltött az országunkban, kifejezetten a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ami miatt nem véletlenül folyik eljárás a magyar jogállamiság ellen az Európai Unióban Gwendoline Delbos-Corfield vezetésével. Oknyomozó újságíróként az elsődleges célom a társadalmi normák szerinti igazság felderítése minden téren és főleg az igazságszolgáltatás tájékán, ezért fussunk is neki, hogy mi folyik a PKKB-n!

01_pesti_kozponti_keruleti_birosag_nepbirosag.jpg

A bíróságon egy kiürítés és díjhátralék tartozás iránt indított perben dr. Pinczés Mónika bírónő bizonyítékát adta, hogy a jogi képviselet nélkül eljáró alperesnek nem kívánja megadni a tisztességes tájékoztatás elvét. A perben a bíró szabadon dönthet, így az alperes összes bizonyítási indítványát, köztük tanúk megidézését is elutasította, mivel megteheti. Több szabálytalanságot követett el és megsértette a bírói etikát, amit később sem orvosolt. A hab a tortán a megfélemlítése, mivel a tárgyalás végén szabálytalanul kettesben maradt az alperessel úgy, hogy a felperes jogi képviselőjét nem szólította fel a tárgyalóteremben maradásra! Így ott bármi történhetett a felperes előnyére vagy hátrányára!

Az alperest viszont egy ízléses fogással sikeresen megfélemlítette, hogy elhallgattassa a szabálytalanságairól és kedvezően jöhessen ki a hibájából:

02_dr_pinczes_monika_vegzese_nepbirosag.jpg

Segítsetek! Akinek információja van a 23.01.24-i ülésről a 293-as teremben vagy hasonló bírósági dr. Pinczés Mónikával kapcsolatban, annak szívesen vesszük a jelentkezését a dokkolo (kukac) citromail (pont) hu elérhetőségen!

hun.jpg

Szólj hozzá!

A megtorlások elkezdődtek

2022. április 19. 09:00 - People Team

Az alábbi képen feltételezhetően nem egy illuminált holland Dj látható, hanem a Pesti Központi Kerületi Bíróság hű katonája, az elszállt Csépány Kristóf bíró, aki ellen hivatali visszaélés és zaklatás miatt feljelentésre került sor. Aki bármiféle elfogultságot tapasztal a tárgyalásán eljáró Csépánnyal kapcsolatban, rögtön kérvényezzen ellene kizárási kérelmet. Egyszer csak kiveti magából a tisztességes bírói szakma, ha fény derül a többszöri túlkapására! 2022.04.08-án már két éven keresztül a hibájából és személyéből adódóan húzódott az alábbi ügy, ezért az OBH soron kívül értékeli a munkáját, így akár meg is tisztulhat tőle az igazságszolgáltatásunk!  Ráadásként Csépány a tárgyaláson azt hazudta, hogy nem kapott indítványt a kép-és hangrögzítésre, ezzel szemben a PKKB lajstroma bizonyítja, hogy azt átvette!

01_pkkb_dr_csepany_kristof_biro.jpg

forrás: facebook

Tovább
Szólj hozzá!

Politika keblére ölelte a bíróságot

2022. január 22. 21:06 - People Team

1. rész

A korábbi cikkeim beszámoltak már arról, hogy a Fővárosi Törvényszék és az irányítása alatt álló Pesti Központi Kerületi Bíróság körül a „nagyon nincs rendben valami” is enyhe kifejezés. Tegnap a 444.hu portál ezt meg is erősítette azzal, hogy a mindenek felett álló elnök, dr. Tatár-Kis Péteren keresztül a bírói kar is befolyásolható, így jelentősen sérült a bírák függetlensége. Már-már megváltásként várom az áprilisi kormányváltással beígért „kánaánt” és tisztogatást, de úgy tűnik ezt hamarabb a  Nemzeti Védelmi Szolgálat már elvégezte a lehallgatásokkal.

01_kovacs_zoltan_dr_tatar-kis_peter.jpg

illusztráció forrása: 444.hu és OBH Média

Tovább
Szólj hozzá!

Minden rendben van!

2021. november 19. 17:56 - People Team

I. rész

A velem elfogult XIII. Kerületi Rendőrkapitányság nem véletlenül megszüntetett egy ellenem irányuló bűncselekményt, amire a panaszomat az V. és XIII. Ügyészség a korábbi munkásságával ellentétben nem utasíthatta el, mivel a BRFK-n hivatalosan lefektetett tény volt a XIII. Rendőrkapitány elfogultsága. Fellélegezhettem, mivel 99%-ban az ügy átkerült a II. kerületi Rendőrkapitánysághoz és az elkövető ellen benyújtott távoltartási indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróság szinte azonnali intézkedése alá került. Korai volt az öröm, mivel 1% fennmaradt, ezért az elkövető idézéséről továbbra is a XIII. Ügyészség intézkedett, ill. pontosítva nem intézkedett.

01_budai_kozponti_keruleti_birosag.jpg

forrás: 24.hu

Két év elteltével a bűncselekmény elkövetésétől és fél év elteltével a távoltartási indítvány benyújtásától dr. Siket Zsuzsanna bírónő beidézett egy közeli időpontra, ahova a terhelt nem jelent meg. A bírónő és az ügyész is hosszasan telefonált, majd kiderült, hogy hibáztak és nem lett megidézve az elkövető. Vállalkozóként egy napom ment rá erre a melléfogásra, igazolási kérelem ugye ilyenkor mit sem ér, egy napi árbevétel szélnek lett eresztve! Ennek okán kértem a bírónőt, hogy mely időpontokra próbálkozzunk ismét, de annyira figyelmen kívül hagyta a kérés, hogy az ügyésznek kellett a felhívást empatikusan megismételni.

Ennek ellenére a sem vette figyelembe a következő tárgyalásnál ezt a kérést és számomra teljesen kényelmetlen időpontban ismét meg kellett jelennem. Érdekes módon a pulpituson egy másik bíró ült már, aki szintén bőszen telefonált, mivel a terhelt ismételten nem jelent meg a kitűzött időpontban. Kiderült még az is, hogy a bírónő nem tett eleget az ígéretének, miszerint „már megvárjuk, hogy mi lesz a védő kirendelésével a terhelt vonatkozásában”. A tárgyaláson viszont nem derült ki a távolmaradásának az oka…

Mindenki azt gondolná, hogy a bíróság hibát követett el, ezt természetesen jóvá fogja tenni, hogy az igazságszolgáltatásba vetett csekély hitünk tovább ne romoljon. Hát ez az álom része! A valóság az úgy nézett ki, hogy elnöki panaszt és egyezségi ajánlatot nyújtottam be, hogy további polgári peres eljárással a bíróságot ne terheljem le. A válasz dr. Bárány Mária elnökhelyettestől meg is érkezett, miszerint az eljárás messzemenőkig törvényesen zajlott, viszont „az egyezségi ajánlat kapcsán esetlegesen a Büntető Törvénykönyvbe ütköző magatartás megvalósulásának a gyanúja is felmerülhet”! Hoppá?!

hun.jpg

Szólj hozzá!

Brüsszelt meg kell állítani!?

2021. szeptember 12. 10:05 - People Team

„Az elmúlt években egyre több jogalkalmazói fórumon merültek fel olyan visszásságok, amelyek megrendíthették az emberek az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett hitét. Egy normális társadalomban elsőrendű érdek fűződik ahhoz, hogy a bírói szervezetbe és annak vezetőibe vetett bizalom fennmaradjon. Mi lehet az oka annak, hogy a nyomozók 33-40 százaléka, az ügyvédek 21 százaléka, és a bírók 6 százaléka véli úgy, hogy a bíróságok függnek a politikától? A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az utóbbi években számos esetben jelentettek fel közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt bírákat, ügyészeket, de eddig még egyetlen tárgyalást sem folytattak le velük szemben.” /Sipos Anett, Perel egy bíró…, Index.hu, 2008.03.11./ A cikk elolvasása után döbbentem rá, hogy több, mint egy évtizede íródott és az Európai Unió még 2021-ben is kísérteties hasonlóságokról ír hazánkról szóló jogállamisági jelentésében.

01_hu.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A bírónak akkor is igaza van, amikor nem

2021. február 05. 14:28 - People Team

Nem az igazság, hanem a hatalom és az állás az elsődleges?

Már nem is számít merész kijelentésnek, hogy hazánkban mennyi előnnyel jár az, hogy jobboldali kötődéssel rendelkezik valaki. Az igazságszolgáltatásunk függetlensége ennél már fajsúlyosabb kérdésnek számít az Európai Unió előtt is! A bíróság felső szintjein érdekes kormány közeli kinevezések kerültek napvilágra, ami ellen az alsóbb szintek eredménytelenül tiltakoztak. Ebben a kavalkádban egy tárgyaláson csak pilloghat a felperes, ha még bízott az igazságszolgáltatás elfogulatlanságában és pártatlanságában, miközben a bíró felkészületlenül ledegradálja az általa tévesen meghatározott és csekély pertárgy értéket azzal, hogy itt több milliós perek folynak amúgy!

01_pinokkio_nepbirosag.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Igazságszolgáltatás vagy csak jogi huzavona

2020. január 20. 09:00 - People Team

Senkit sem utálnak jobban, mint azt, aki igazat szól

Azt hinné az ember, hogy ha jogszerűen és erkölcsösen él, akkor a törvény erejénél fogva az igazságot is elnyeri a bíróságon! Hahaha :) Először is le kell szögezni, hogy a jog alkalmazása az nem egyenlő sok esetben az igazságos ítélettel, így mehet a sértett akár Strasbourgig is! Na de, amikor ordít az ügyekről, hogy evidens a bűncselekmény vagy, hogy a minden kétséget kizáró bizonyíték is megbukik, de ezt a bírák vagy az ügyészek nem veszik figyelembe, akkor valami nem stimmel a rendszerben! A konkrét eset előtt nézzünk szét, hogyan áll a jelenlegi igazságszolgáltatásunk, majd a hatalma erejével a Nép, mint egy esküdtszék szavazással hozzon Népítéletet:

01_igazsagszolgaltatas_birosag_ugyeszseg_rendorseg_jog_budapest_magyarorszag_nepbirosag.jpg

forrás: pixabay.com

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása